English MAGYARORSZÁGI KOBAYASHI DOJOK EGYESÜLETE 2010. szeptember 5., vasárnap – Viktor, Lőrinc

Bejelentkezés

Támogatóink












Ajánlott böngésző


Mozilla Firefox



Google Chrome

Ajánlott letöltő

Könyvek
John Stevens
A legyőzhetetlen harcos
Uesiba Morihei (1883-1969), a japán történelem egyik legnagyobb harcművész mestere egész életében a harcművészetek legbensőbb titkát kutatta. Meggyőződése volt, hogy ez a titok a két oldal: a fizikai és a szellemi rész egységében rejlik. Negyvenes éveiben már élő legendának számított - egyszerre négy-öt támadót dobott el, érzékelte a feléje tartó puskagolyó útját, egy ujjal szorította le a híres szumó-bajnokot -, hihetetlen képességeit számos kihívója tette próbára, de a "legyőzhetetlen harcost" senki sem tudta sarokba szorítani. Korlátokat nem ismerő testében azonban érzékeny és nyitott lélek lakozott. Már gyermekkorától kezdve fogékony volt a szellemi tanításokra, így nem meglepő, hogy érett fejjel az egyik legnagyobb ezoterikus sintó szekta, az Omoto-kjó tagja, majd vezetőjének személyi testőre lett. Igazi idealistaként részt vett egy mongóliai zarándoklatban; céljuk, hogy létrehozzák a Béke Királyságát, majdnem tragédiával zárult. Japánba való visszatérte után még intenzívebben edzett, míg végül beérett hosszú évtizedek munkájának gyümölcse: megalapította az Aikidót, azt a harcművészetet, mely nem az erőszakon és pusztításon, hanem a természet törvényein, az élet tiszteletén és szeretetén alapul.
[Szenzár Kiadó - http://www.szenzar.hu/bookdetails.php?bookid=30]
Szaotome Micugi
Aikido és a természet harmóniája
Szaotome Micugi Aikido-mester tizenöt éven keresztül volt közvetlen tanítványa (ucsi-desije) a nagy harcművésznek, Uesiba Morihei nagymesternek, az Aikido alapítójának. Ezalatt az intenzív, kemény edzésekkel és sok lemondással járó időszak alatt teljesen átitatta az Aikido technikai virtuozitása és mély szellemisége, mely a sinto és a szamuráj tradíciókon alapul. Több évtizedes folyamatos edzés és tanítás eredménye ez a könyv, amelyben a szerző egy igazi "beavatott" szemszögéből mutatja be az Aikidót, a XX. sz. igazi budóját. Olyan összetett harcművészet, életforma és filozófia képe bontakozik ki az olvasó szeme előtt, melynek elvei nemcsak az edzőtermekben, hanem a természet törvényeiben, a modern tudományokban, az ősi japán bölcseletben és a történelmi példákban is fellelhető.
[Szenzár Kiadó - http://www.szenzar.hu/bookdetails.php?bookid=32]
Uesiba Kissómaru - Uesiba Moriteru
Aikikai Aikido 1
Az Aikido alapítójának fia és unokája ebben a technikai kézikönyvben bemutatja az Aikido edzések bemelegítő mozdulatait, a lépéseket, gurulásokat, zuhanásokat, majd lépésről-lépésre veszi az alaptechnikákat és azok végrahajtási módját. A gazdagon illusztrált könyvben (közel 1000 fényképen) a technikákat a jelenlegi Dósu: Uesiba Moriteru mutatja be, egyik segítője pedig a Magyarországon is ismert Kanazava szenszei.
[Szenzár Kiadó - http://www.szenzar.hu/bookdetails.php?bookid=11]
Tamura Nobujosi
Az Aikido átadása és etikettje
Tamura Nobujosi 8. danos Aikido-mester - a legmagasabb rang, melyet a tokiói Aikikai, az Aikido központja bárkinek is odaítélhet - hosszú éveken keresztül tanult Uesiba Morihei O-Szenszei, a művészet alapítójának irányítása alatt, és különösen fontos szerepet töltött be az ucsi-desik (az Alapító közvetlen tanítványai) kis csoportján belül. Életét több mint negyed százada az Aikido európai, azon belül is leginkább franciaországi fejlődésének szentelte, ahol él. Rendszeres látogatásai miatt személye Magyarországon is jól ismert. A könyv nem csak az Aikido és általában a japán harcművészetek gyakorlóinak szól, hanem azoknak az olvasóknak is, akik a hagyományos japán tanítási módszert szeretnék megérteni. Japánban a könyvben szereplő témák a szóbeli hagyomány részét képezik, ezért ilyen formában talán még soha nem gyűjtötték össze. Tamura Nobujosi műve kulcsként szolgálhat a hagyomány kapuihoz.
[Szenzár Kiadó - http://www.szenzar.hu/bookdetails.php?bookid=33]
Uesiba Morihei - John Stevens
Az Aikido esszenciája
"Az Aikido esszenciája" behatóan tárja az olvasó elé azt az összetett filozófiát és életbölcseletet, amely a harci technikákkal kiegészülve együtt foglalja magában Uesiba mester Aikidóját. Külön fejezetben találhatók az Ösvény dalai - hagyományos versformában megírt szellemi tanítások - és azok a kalligráfiák, amelyek a mély gondolatok és ideák elmaradhatatlan, művészi kifejezései. A könyvben természetesen helyet kaptak az Alapítóról készült archív képek is, amelyek a mestert mutatják a rituálék és technikák bemutatása közben.
[Szenzár Kiadó - http://www.szenzar.hu/bookdetails.php?bookid=27]
Uesiba Morihei
Budo
A japán harcművészetek, azaz a budo egyre nagyobb népszerűségnek örvend szerte a világon. Milliók gyakorolják különféle ágazatait, melyek közül egyesek behódoltak a modern kor népszerű versenysportjainak, mások viszont megtartották még az élet-halál küzdelmek korszakából származó tradicionális szemléletüket és edzésmódszereiket. Ez utóbbiak közé tartozik az Aikido is, amelyet Uesiba Morihei nagymester alapított a XX. század derekán. Ennek a technikai kézikönyvnek a japán eredetije 1938-ban, Uesiba mester 55 éves korában, testi erejének csúcspontján született. Ez volt az egyetlen olyan kézikönyv, amelyben az Alapító maga állt modellt a technikákat ábrázoló fényképekhez, de ebben a könyvben szerepelt filozófiájának legátfogóbb magyarázatai közül is néhány.
[Szenzár Kiadó - http://www.szenzar.hu/bookdetails.php?bookid=28]
Susan Perry
Emlékek a Nagymesterről
"Susan Perry értékes szolgálatot tett azzal, hogy összegyűjtötte O-Szenszei számos tanítványa és azok személyes tapasztalatait, akik a vele való találkozás megtiszteltetésében részesültek. Ez a gyűjtemény Uesiba Morihei sokoldalúságát mutatja, miközben megeleveníti a Mestert az Aikido tanulói előtt, akik a nyomdokaiba próbálnak lépni." Szaotome Micugi (8. danos Aikido-mester)
[Szenzár Kiadó - http://www.szenzar.hu/bookdetails.php?bookid=31]