| Miért épp az Aikido? |
Ebben a rovatban erre a az egyszerű de szinte mindent összefoglaló kérdésre keressük a választ.
Terveink szerint szakemberek, aikido-t gyakorlók, szülők és tőlünk független vélemények megjelenítésére kerül sor. Persze idővel mi is szeretnénk elmondani, hogy "miért éppen az Aikido".
Az aikido olyan mozgásművészet, mely egyaránt fejleszti a személyiséget, a jellemet és a fizikumot. Legfőbb erényét abban látom, hogy alapgondolata a másik fél tisztelete; ezért a gyakorlatok végzése során nem a partner, hanem önmagunk legyőzése a cél.
A foglalkozások során finomodik a saját test feletti kontroll, mely a szem-kéz koordináció fejlődését, a pontos mozgásindítást és kivitelezést segíti. Ezen túl az egyre tudatosabbá váló mozgásoknak izomtónus normalizáló hatása is van.
Egy-egy sikeresen kivitelezett gyakorlat növeli a kompetenciaérzést, amin keresztül lehetővé válik a reális önismeret, önértékelés, önbizalom kialakulása, mely a stabil személyiség alapja.
A fentiek mellett azért is ajánlom, mert az aikido egy olyan összetett, sokrétű tevékenység, melyben minden ember megtalálja a számára fontos értékeket.
Duhonyi Adrienn
gyógypedagógus
Gergőnél 2008 őszén enyhe gerincferdülést állapított meg az orvos. Ezt hanyag tartásnak is nevezik. Gyógytestnevelést javasoltak rá. Mivel az iskolában nem volt gyógytestnevelés, más iskolába nem sikerült bejutni, 2009 év elején Gergő elkezdett aikido edzésre járni. A következő tavasszal (2010) ismét vizsgálat volt az iskolában, ahol megállapították, hogy Gergő gerince helyre állt, hanyag tartása megszünt. Bár időközben egy lelki tehertől is megszabadult, azt gondolom, hogy ebben az aikido edzéseknek is nagy szerepük volt.
Szalóki Margit
édesanya
Egy vélemény rólunk, de nem a mi tollunkból itt.
Riportot készített velünk egy térségi televízió itt. |